Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Hatalmas megtiszteltetés érte: Gyurta Dániel a Magyar Úszószövetség elnökségi tagja lett

Nincs könnyű helyzetben Gyurta Dániel, már ami az úszó karrierjét illeti. Már a riói olimpián sem sikerült azt a formát nyújtania, amit szeretett volna, idén pedig a hazai világbajnokság sem sikerült jobban, ugyanis Rióhoz hasonlóan itt is csak a tizenhetedik lett abban a számban, amelyben 2012-ben olimpiai aranyérmet nyert.

Gyurta a napokban azt mondta, hogy szeretne visszatérni a sportág elitjébe, vasárnap viszont újabb kötelezettséggel lett gazdagabb, ugyanis beválasztották a Magyar Úszószövetség elnökségébe. Nem ez az első alkalom, hogy a sportdiplomácia irányába terelődik a 28 éves sportoló, ugyanis tavaly óta már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának is a tagja.

Hargitay András, az úszók korábbi kapitánya szerint a versenyzés és a medencén kívüli élet összehangolása nem lesz egyszerű feladat:

„Nem lesz egyszerű dolga Daninak, hiszen a magyar és a nemzetközi sportdiplomácia mellett az úszásra is koncentrálnia kell. Ez olyan, mintha valaki egyszerre lenne tanár és diák

(forrás: Bors)

TÁMOGATÓ:

HEDO

Képek

Taekwondo DIÁKOLIMPIA 2019 - Pécs című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41