Dátum: 2017 március 25. (szombat) | Irén, Írisz

hírek

Gyurta Dániel: „Még nem dicsért meg az edzőm, de küzdök érte”

Úszás szakosztály 2017-03-14 Megtekintések száma: 872

Az olimpiai bajnok, 2009-től sorozatban háromszor világbajnoki címet szerző, de Kazanyban „csak” bronzérmes Gyurta Dániel 2016 ősze óta új edzővel készül a budapesti 17. FINA Világbajnokságra. Közel húsz év után váltott, a Kanadából hazatérő Nagy József foglalkozik vele. Az edzések intenzitása megnövekedett, a 200 méteres mellúszás klasszisa arra hajt, hogy legkésőbb a nyáron fogadhassa a tréner elismerő szavait. Azt mondja, az áprilisi országos bajnokságon már a kívülálló számára is látható jelei lesznek annak, hogy új módszerekkel edz.

Rióban kijöttél a medencéből, és minden ugyanúgy történt, mint korábban, mosolyogtál. Tehát, ha Dani veszít, ha nyer, ha első, ha nem első, mindig ugyanaz a mosoly és hanghordozás jellemző. Volt csak egy picike olyan érzés is benned Rióban és utána, hogy igen, ez most nagyon nem sikerült, vagy csak azt mondtad, nézzünk előre?

Igazából a szokásos mosolyt azért lehetett látni az arcomon Rióban, mert tudtam, hogy mindent megtettem, tudtam, hogy mindent megcsináltam, amit kellett. Nem éreztem abban a pillanatban azt, hogy nekem bármi miatt is szomorúnak kellett volna lennem. Amikor Londonban nyertem, ugyanannyit megtettem a győzelemért, a sikerért, azért, hogy méltóképpen tudjam képviselni a hazámat, a családomat, az edzőmet és tulajdonképpen mindenkit, aki engem abban a négy évben hozzásegített ahhoz, hogy semmi mással ne kelljen foglalkoznom, mint a felkészüléssel. Jó pár dolgot meg lehetne említeni, mik lehettek azok az okok, ami miatt most nem sikerült a célomat elérni, de abban a percben, mikor kijöttem a medencéből, még nem csapódott le bennem, mi történt. Még akkor sem, ha kicsit éreztem, hogy nem biztos, hogy olyan formában voltam, mint mondjuk négy évvel korábban. A versenyt megelőző napokban látszott, hogy az úszásom nem az a fajta mozgás, amit elvártam volna magamtól.   


És utána, amikor egyedül maradtál a gondolataiddal, hogyan rendezted ezt le magadban? Képviseltél egy szintet, zsinórban nyerted a világbajnoki címeket és veretlen maradtál, majd aztán ami 2016-ban történt, az egy kicsit reccsenés-szerű eseménysornak tűnik.

Tudtam, hogy az a fajta tudás, eredmény és erő, ami jellemző volt rám, az nem veszett el belőlem. Nagyon sokszor meg tudtam csinálni, nagyon sokszor tudtam saját magamnak örömet okozni és mindenki másnak is. Most is úgy érzem, arra, amire képes voltam, ismét képes leszek, még akkor is, ha ez most elég hihetetlennek tűnik a riói eredményből kiindulva. Éreztem és tudtam, hogy az edzőimtől, akármennyire is fájó lesz vagy fájó volt, de el kell búcsúznom, és teljesen új szemlélettel és hozzáállással kell elkezdenem a felkészülést a budapesti világbajnokra. Ezért köszöntem el az elmúlt 17 évemet irányító edzői triótól, Széles Sándortól, Kovácshegyi Ferenctől és Virth Balázstól, és ezért folytatom Nagy Józseffel a munkát, aki hazajött Kanadából, azt megelőzően pedig az Egyesült Államokban dolgozott gyakorlatilag edző pályafutásának javarészében. Már most érzem, hogy ez az újfajta szemlélet, hozzáállás ki tudott rángatni abból a monotonitásból, ami nem rossz értelemben vett egyhangúság, hanem a majdnem két évtized óta tartó munka megfáradtsága. Az új edzőm bele tudott tenni a munkába egy olyasfajta vérfrissítést, amire abszolút szükségem volt, úgy érzem, ez az edzéseken egyre jobban kezd működni. Nyilván a verseny lesz majd a kulcskérdés, és az, hogy ebből mit tudunk majd kihozni élesben.

Kívülállóként egy kicsit azt lehetett érezni, hogy 2013-14 után, amikor még rövid pályán jöttek az eredmények, megtört a rád jellemző vegytiszta felkészülés. Elkezdődött valamifajta útkeresés, kicsit görcsösen, talán erőlködve, érezvén, hogy valami nem működik. Így volt?

Ez a folyamat a sikerekkel kezdődött, 2009-ben indult, amikor megnyertem Rómában a világbajnokságot. Ezután jött egy nagyon hosszú és szép szakasz az életemben, hiszen egyetlen egy rövid pályás világbajnokságot leszámítva, ahol elindultam, mindenhol győzni tudtam. A kazanyi világbajnoksághoz közeledve leginkább saját magammal szemben egy alakult ki egy elvárás, hogy meglegyen a negyedik világbajnoki cím is sorozatban. Igen, mindenhol leírták, hogy ez senkinek sem sikerült még, és ez egy történelmi lehetőség, de én végig magamra figyeltem. Vágytam rá, hogy sikerüljön, hogy abban a két percben és négy hosszban a kazanyi uszodában kijöjjön belőlem, amit tudok. De túledzettük magunkat, Virth Balázs és én is túlságosan akartuk azt a sikert, és mindketten elveszítettük a józan, racionális gondolkodást a formába hozásnál. Ennek ellenére ott nagyon jó formában voltam, ez elvitathatatlan. Kazanyban a 200 méteres döntő után sokkal rosszabbul éreztem magam, mint Rióban, mert tényleg hittem a 2:06-os időben. Ha nem rontjuk el a formába hozást az utolsó egy-két hétben, nagyon jó időt tudtam volna úszni, végül 2:08.1-et sikerült, amivel bronzérmet szereztem. Nem 2014-re tenném a rosszabb időszakot, hanem Kazany utánra, amikor nagyon vissza akartunk térni. Nem sikerült, leengedtünk, na de majd Rióban sikerül – gondoltuk.


Ott meg már inkább futottunk magunk után, nem tudtuk helyrehozni a dolgainkat, belenyúltunk az intenzitásba, a korábbi bevett szokásainkhoz is hozzányúltunk. A londoni Eb-t ki is hagytam a felkészülés jegyében, mondván az az egy hét majd nagyon jól jön nekem a végelszámolásnál. Utólag kiderült, ezek lehet, hogy rossz döntések voltak, ha az időeredményt nézzük, akkor mindenképpen. De abban a helyzetben azt láttuk jónak, és ha újrakezdhetném, ugyanezeket csinálnám, mert ez volt a meggyőződésem, meggyőződésünk. Voltak mögöttünk eredmények, amik igazolták ezeket a módszereket. A sport már csak ilyen, pláne a mellúszás. Ha valami egy picit nem stimmel, a technikában, a vízfekvésben, minden borul. Ha fél kiló plusz van rajtam, az a vízfekvésben óriási különbségeket tud kreálni. Nagyon kevés mellúszó tudja tartani hosszú-hosszú éveken keresztül a színvonalat. Kitajima, Marco Koch vagy én stabil mellúszók tudtunk maradni, és tudtuk hozni az eredményeket. Rióban a kazah úszó épphogy bejutott a döntőbe a nyolcas pályára és aztán ő nyert. A mellúszás kiszámíthatatlan, sokan vagyunk, akik hasonló tudással bírnak.

Most egy teljesen új fejezet kezdődött az életedben. Eltelt fél év, mióta Nagy Józsival dolgozol, mi az, amit tőle megkapsz, milyen ez a munka?

Mikor elkezdtünk dolgozni, leültünk, és közölte velem, mi most itt ketten senkik vagyunk, és innentől kezdve úgy kell dolgoznunk, hogy visszakerüljünk valahová, egy olyan szintre, amit ő edzőként, én pedig versenyzőként jártam meg. A legelejéről, az alapoktól kell kezdeni a munkát. Ő a kilométerekre és az állóképességre épülő felkészülést felcserélte a kicsit kevesebb kilométerre, de sokkal nagyon intenzitásra épülő edzésekre. Szerinte az életkoromból kifolyólag kell erre helyezni a hangsúlyt, illetve azért, mert sosem volt kiaknázva ez a lehetőség. Nagyon nehéz, el kell mondjam… Nehéz, hogy komoly elvárásokat tesz nap mint nap elém: minden edzésen kell valami olyat csinálnom, amivel ledolgozom azt a hátrányt, amit összeszedtem 2016-ban. Soha nem éreztem még magam annyira fáradtan, mint az ő hosszú, nagyon intenzív edzéseit követően. Sokszor nehéz egyik napról a másikra olyan intenzíven végigcsinálni ezeket az edzéseket, ahogyan azt ő elvárja tőlem. Nagyon szigorú, nagyon következetes, de mégis nagyon emberi velem az edzéseken. Nagyon figyeli minden olyan reakciómat, ami neki olyan visszajelzést tud adni, amit a következő edzésen fel tud használni, hogy meghatározza, legközelebb mit várjon tőlem. Nagyon bízom benne, hogy az áprilisi országos bajnokságon már lesz valamifajta jele annak, hogy már fél éve együtt dolgozunk. Ha valaki lát majd akkor versenyezni, észreveheti a technikámon a változást, ebben biztos vagyok. Aki edzésen már látott, azt mondta, ég és föld a különbség. Nyilván nem a látványra megyünk majd, hanem a gyorsaságra. Úgy érzem, hogy ez jó lesz.


A mellúszásnál szinte minden évben „újrakezdés van”, a technikát újraépítitek, még az utolsó pillanatban is csiszolások zajlanak, amit az átlagember nem vesz észre. Ettől függetlenül azért egy bizonyos mozgásra épült az úszásod, amivel elérted a csúcsot, és jó ideig ott maradtál. Ki lehet kapcsolni a beidegződéseket és megtanulni újakat?

Nagyon nehéz volt az elején, rettentő nagy figyelmet igényelt tőlem az, hogy meg tudjam csinálni a megfelelő mozdulatokat, vízfekvést, kar, láb- és fejmunkát úgy, hogy Józsi a partról meg legyen elégedve. El kell mondanom, hogy nála dicséretet még nem sikerült kiharcolnom, de nap mint nap küzdök érte, hogy majd valamikor a világbajnokságig ez mégis meglegyen. Hozzátette egyébként, hogy pályafutása során talán négyszer dicsért meg valakit, pedig lassan már 40 éve edző. El szeretném érni a közeljövőben, hogy az ötödik az én legyek. Szóval nehéz, nehéz, de büszke voltam, amikor januárban egyszer-kétszer már azt mondta, kezd a mozgásom olyan lenni, amit ő elvár.

Mennyit kellett puhítanod az egódon? Egy iszonyúan öntudatos, intelligens, de azért konok kis emberke vagy, akire a legenda azt mondja, alapvetően magát is le tudná edzeni, ha nagyon akarná, hisz annyi tapasztalat birtokában van. Most egy gyerek-tanítvány lettél hirtelen, de akár vissza is szólhattál volna, finoman, elegánsan, hogy mondjuk, kevesebbet úsznál szíved szerint. Tudjuk, hogy az úszásban diktatúrának kell lenni, de nem mindegy, hogy az kemény vagy puha.

Azt gondolom magamról, hogy ha közös a cél, márpedig ahogyan korábban volt, most is az, akkor nincs semmi olyan összetűzés a parton vagy a vízben, ami konfliktushoz vezetne. Elég jó versenyzőtípusnak tartom magam, amit az edző mond, azt megcsinálom. Kazany előtt, a formába hozás időszakában is így volt. Éreztem, hogy két héttel a vb előtt már nem úgy kéne edzeni, ahogy edzettünk. Leültem Balázzsal, megkérdeztem tőle, és ő azt mondta, hidd el, kell. Ott azt kellett volna mondanom, hogy ez sok, úgy érzem, erre nincs már szükség. De megcsináltam, mert az edzőm ezt kérte. Ez most is így van, még ha nem is tudom megítélni, mi a sok és mi a kevés. A vízben hatalmas pulzusnál, fájdalom és fáradtság mellett nagyon nehéz megítélni, mi a helyes, ilyenkor saját magamat kell legyőzni, hiszen a verseny is erről szól majd. Nem gondolom, hogy puhítanom kellett volna az egómon, hiszen még egyszer mondom: a cél közös.

Itt van Gyurta Dániel magyar úszó és itt van ez a fiatal japán fiú, Ippei Wattanabe, aki januárban világcsúcsot repesztett. Először ment 2:07.00 alá, áttörve az álomhatárt 2:06.67-es idejével. Mindenki rácsodálkozott, hogy tud februárban valaki így úszni, mi lesz itt a nyáron… Mondjuk úgy, magasra állította a lécet. Benned van, hogy minden bizonnyal ennyit kell úszni a Duna Arénában?

Nem egyszer láttuk a japánoktól, hogy év közben, világverseny előtt nagyon jó eredményekre képesek. Tőle már várható volt, és mástól is, hogy ezt az időt eléri. Nagyon sokan vagyunk, aki a 2:06 végét már karcolgattuk, én is köztük voltam, még ha nem is sikerült 2:10 alatt úsznom az elmúlt évben. A japán fiú Rióban úszott ideje már mutatta, hogy életkorából, technikájából adódóan képes lehet erre a komoly eredményre. Most bebizonyította, de nem hiszem, hogy nekem ettől az időtől meg kellene ijednem. Jó látni, hogy valaki már megúszta ezt az időt, ez minden mellúszót a világon arra sarkall, hogy még keményebben eddzen. Ha valaki képes erre, akkor mi is képesek lehetünk rá. Itt, Budapesten, a világbajnokságon kell megúszni ezt az időt, és lehetőleg győzni. Olimpiát vagy világbajnokságot világcsúccsal mellúszásban nagyon nehéz nyerni, hiszen teljesen más, ha az élen úszol, és figyelhetsz magadra, a technikádra, és teljesen más, ha hatan-heten vannak ott melletted, akiknek minden rezdülésére figyelned kell, hogy te tudj hamarabb beérni a célba. Mindenkinek fel van adva a lecke, de majd a végén eldől, kinek a javára billen a mérleg.

(forrás: fina-budapest2017.com)

Képek

Brandenburg, kajak-kenu Európa-bajnokság című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41