Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Idén is remekeltünk a XXXIX. Arany Üst úszóversenyen!

A nagy hagyományokkal bíró négynapos úszóvidalon a serdülő korosztály mérte össze tudását, klubunk kilenc versenyzővel indult a viadalon. Idén Dunaújváros technikai okok miatt nem tudta megrendezni a soron következő Arany Üst versenyt, ezért a győri Aqua Sport Center adott otthont az eseménynek február 28. és március 3. között.

A fiúk között Kós Hubert révén hét döntőben voltunk érdekeltek, ahol úszónk minden alkalommal dobogóra álhatott. A lányok között Márföldi Abigél volt a legeredményesebb, ő az öt fináléból kétszer is érmet vehetett át.

Úszóink edzője, Magyarovits Zoltán így értékelte a versenyt: „Büszke vagyok, mert minden úszónk bekerült a délutáni döntőkbe, öten érmes helyezést értek el. Az alapozó munkánk kellős közepén bíztató eredmények születtek a versenyen. Külön kiemelném érmes versenyzőinket: Kós Hubertet, Varga Mátét, Márföldi Abigélt, Németh Ádámot és Kós Olivért, de a többiek is sok egyéni csúcsot úsztak, ami ebben az időszakban igen figyelemreméltó.

Íme az úszóink által elért eredmények:

Kós Hubert:
400 méter vegyesúszás: 4:26,50 – 1. hely
200 méter hátúszás:: 2:03,92 – 1. hely
200 méter gyorsúszás: 1:57,72 – 3. hely
400 méter gyorsúszás: 4:06,81 – 1. hely
100 méter hátúszás: 58,53 – 1. hely
100 méter mellúszás: 1:08,51 – 2. hely
100 méter gyorsúszás: 54,21 – 2. hely

Varga Máté:
400 méter vegyesúszás: 4:59,19 – 6. hely
200 méter hátúszás: 2:14,26 – 2. hely
50 méter gyorsúszás: 26,26 – 5. hely
200 méter vegyesúszás: 2:18,08 – 5. hely
100 méter hátúszás: 1:01,50 – 2. hely
100 méter mellúszás: 56,49 – 6. hely
50 méter hátúszás: 28,60 – 1. hely

Kós Olivér:
400 méter vegyesúszás: 5:18,85 – 5. hely
200 méter hátúszás: 2:29,46 – 2. hely
200 méter gyorsúszás: 2:23,98 – 10. hely
200 méter vegyesúszás: 2:31,33 – 4. hely
400 méter gyorsúszás: 4:51,91 – 4. hely
200 méter pillangóúszás: 2:32,20 – 4. hely

Németh Ádám:
100 méter pillangóúszás: 1:10,74 – 7. hely
50 méter mellúszás: 36,73 – 5. hely
200 méter mellúszás: 2:50,73 – 3. hely
100 méter mellúszás: 1:19,71 – 5. hely

Hambardzumyan Arshak:
1500 méter gyorsúszás: 17:21,49 – 6. hely
200 méter mellúszás: 2:47,36 – 10. hely

Merész Bence:
200 méter mellúszás: 2:47,36 – 9. hely

Horváth Levente:
200 méter hátúszás: 2:24,23 – 10. hely

Lányok 

Márföldi Abigél:
800 méter gyorsúszás: 10:03.00 – 6. hely
100 méter pillangóúszás: 1:08,09 – 2. hely
200 méter gyorsúszás: 2:24,14 – 9. hely
50 méter pillangóúszás: 31,59 – 4. hely
200 méter pillangóúszás: 2:29,46 – 3. hely

Kontér Lora:
400 méter vegyesúszás: 5:15.24 – 4. hely
50 méter mellúszás: 38,07 – 10. hely
200 méter vegyesúszás: 2:31,34 – 9. hely

GRATULÁLUNK MINDENKINEK!

TÁMOGATÓ:

HEDO

Képek

2019.1.11 Hokiklub - UTE című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41