Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Négyhetes edzőtáborba vonultak úszóink!

Szombat hajnalban a megszokottnál is nagyobb volt a forgalom a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi reptéren, ugyanis Kapás Boglárka, Sztankovics Anna, Gyurta Dániel, valamint edzőik, Virth Balázs és Kovácshegyi Ferenc is repülőre szálltak, hogy meg se álljanak egészen a napsütötte Floridáig, ahol közel négy hetet töltenek el az edzőtáborban.

Mielőtt azonban rátérnénk arra, hogy mit is várnak úszóink a felkészüléstől, álljon itt a mai, szombati nap legnagyobb meglepetése …. már ami a cikk íróját érhette eme ködös szombat reggelen.

Kicsit félve közelítettem meg az olimpiai érmeseinket, hiszen éppen sorba álltak, hogy becsekkoljanak a repülőre. Amikor azonban lehetős nyílt végre szemtől–szembe feltenni a kérdéseket, Dani két meglepő kérdéssel fordult szerény személyemhez: – Kint voltál a tegnapi meccsen? Milyen volt a hangulat? – kérdezte, majd néma csend lett. Hogy Arany Jánost idézzem: „Szó bennszakad, hang fennakad”. Még a légy zümmögését is lehetett hallani a „B” terminálnál. Aztán folytatta: – Biztos mindenkit nagyon jól érezte magát, hiszen mégis csak legyőztük a fradit 2:1-re! És még a röplabdás lányok is nyertek! Ennél jobban nem is kezdődhetett volna az edzőtábor!

Ember legyen a talpán, aki egy ilyen erős kezdés után még tud koncentrálni a saját kérdéseire, ám sajnos a munka az munka, így egy pár mondatos beszámolót követően már újra a mögöttünk álló három, illetve az előttünk levő négy hétről beszéltek az UTE úszói.

Gyurta Dániel:Úgy érzem, hogy jól telt az itthoni felkészülési időszak. Egy kemény, alapozó három héten vagyunk túl, ami azt jelenti, hogy már nagyon sok kilométer van a kezünkben. De ez volt a célunk és továbbra is ezt az utat szeretnénk folytatni Floridában, amit itthon elkezdtünk és úgy zárni ezt a négy hetet, hogy mindent beleadtunk.

Talán nem túlzást azt állítani, hogy Floridáról mindenkinek a napsütés és a pálmafák jutnak először eszébe, ám úszóinknak inkább a medence ugrik be elsőként.

Maga az indulás nagyon örömteli a számunkra, hiszen tegnap, pénteken folyamatosan nyomon követtük a jégkorong csapat győztes mérkőzését (nevet – szerk.). A viccet félretéve tudom, hogy mi vár rám kint, de erre nem nehézségként gondolok, hanem úgy, hogy ez fog segíteni abban, hogy előrébb tudjak lépni oda, ahol szeretnék majd később lenni. Tudom, hogy ez nagyon fontos állomása annak, hogy az olimpián olyan formába legyek, amilyenbe várom magamat.

Dani először utazik el a testvére, Gergely nélkül a floridai edzőtáborba.

Gege (Gyurta Gergely, Dani testvére – szerk.) szinte végig Franciaországban fog készülni. Pont akkor lesz egy versenye, amikor mi kint leszünk. Ez az első amerikai túra, ahol nem lesz velünk. Tegnap éppen azt beszéltük, hogy az érkezés után egyből szeretne egy közös skype-olást a csapattal, mert nagyon hiányzik neki a társaság. Természetesen nekünk is hiányozni fog, de úgy gondolom, hogy neki most ez így jó.

Természetesen klubunk „legfrissebb” igazolása, Kapás Boglárka is nagy reményeket fűz az előtte álló egy hónaphoz.

Már nagyon várom, hogy kint legyünk. Egy kicsit arrébb már voltam Floridában, de akkor csak három hetekre jöttünk ki, így ez most furcsa lesz, hogy négy hetet leszünk távol az otthontól. A honvágyra már felkészültem (nevet – szerk.). Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk kint is fejlődni, így már most tudom, hogy nagyon hasznos lesz a túra. Az igaz, hogy nagyon idilli a környezet, de amit nekünk látnunk kell, az a medence és a hossza. Úgy érzem, hogy már az elmúlt három hét is jól telt, bár az utolsó részénél kicsit megbetegedtem, így ki kellett hagynom egy pár edzést. Viszont előtte meglepően gyorsan felhoztam magam, nagyon jó időket tudtam úszni. Egy edzésen soha nem arra szoktam gondolni, hogy van még nyolc kilométer vissza, hanem csak úgy telnek a méterek. Mindig meg van mondva, hogy éppen azon a hosszon mire kell figyelnem, így csak arra koncentrálok. Persze tudom, hogy ez így elmondva milyen egyszerűnek hangzik, de mint minden embernél, nálunk is vannak jó és rossz napok. A fontos, hogy ha megvan a motiváltság, akkor könnyebb úszni. És ez megvan (nevet – szerk.)

Virth Balázs:Az elmúlt három hét célja az volt, hogy megfelelő állapotban érkezzünk meg az edzőtáborba, hogy teljes értékű munkát tudjunk végezni kint. Azt gondolom, hogy ez sikerült is. Bogival ez egy ismerkedési fázis volt. Próbáltuk belőni, hogy mit bír és annak alapján összeállítani a programot, ami nem nagyon különbözik az eddigiektől. Daninál is ugyanez volt a cél, hogy teljesen terhelhető legyen Floridában. Azt várom az edzőtábortól, hogy, akárcsak tavaly, idén is sikerüljön jól megalapoznunk, ami az egész tavasznak, az egész évnek egy olyan lökést tud adni, amiből tovább tudunk lépni.

Sztankovics Anna:Nagyon jól és elég melósan ment az utóbbi három hét. Ünnepek alatt se hagytam ki edzést, így szerencsére nem volt olyan nehéz az újrakezdés. Nagyon bizakodó vagyok az amerikai edzőtáborral kapcsolatban, sőt a továbbiakra nézve is. Hiszek benne, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét (nevet – szerk.) Folytatjuk tovább a kemény munkát, ha lehet mondani még keményebben, mint eddig és akkor nem lesz semmi probléma (nevet – szerk.)

TÁMOGATÓ:

HEDO

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41