Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Sztankovics Anna két, Kapás Boglárka egy aranyérmet nyert a Budapest Openen!

2016. június 29-e és július 2-a között rendezték meg a Budapest Open úszóversenyt a Tüske-uszodában ahol úgynevezett bejelentett csúcskísérletek keretében próbálták a versenyzők teljesíteni az olimpiai kiküldetéshez szükséges szinteket. A versenyen készült képeket IDE kattintva tudják megtekinteni!

Ez persze nem azt jelentette, hogy csak olyan versenyzők álltak a rajtkőre, akiknek még nem volt biztos a riói indulás, hiszen klubunkból hárman, Kapás Boglárka, Sztankovics Anna és Gyurta Dániel már korábban teljesítette az A szintet (valamint Gyurta Gergely is, de ő nem vett részt a mostani viadalon - szerk.), viszont egy utolsó erőfelmérőnek még beleillett a felkészülési programba.

Szerdán már Csontos Kristófért szoríthattunk a délelőtti férfi 100 méteres pillangóúszás előfutamában, ahol  55:71-gyel zárt. A második, csütörtöki napon ismét csak Kristóf kezdett a férfi 100 méter gyorsúszás előfutamában, ahol egy 55:61-es idővel ért célba.

Még aznap a riói olimpiai kvótát nemrég megszerző Sztankovics Anna is medencébe szállt női 50 méter mellúszásban. Boszi a második előfutamban indult, 32:14-gyel meg is nyerte azt, és a legjobb idővel kvalifikált magát az aznap délutáni döntőbe. A fináléban nagyon csatát vívott a szlovák Podmanikovával, de a végén mégis Anna keze érintette először a falat, így 32:12-es idővel az első helyen végzett.

Pénteken délelőtt ismét csak Bosziért szurkolhattak a kilátogató lila-fehére hívek, hiszen ekkor rendezték meg a női 100 méter mellúszás előfutamait. Itt a szlovák lány fél másodperccel jobb időt úszott, mint klubunk versenyzője, de ez szombati fináléban már semmit sem jelentett, hiszen itt megint Anna volt a gyorsabb és 1:08:78-cal megnyerte ezt a futamot is, így sikerült 50 méter után százon is az első helyen végeznie.

Szombaton délelőtt Gyurta Dániel és Kapás Boglárka is megmutathatta magát a versenyen. Először Dani, Csontos Kristóf és a férfi 200 méter mellúszás előfutama jött, ahol olimpiai-, világ és Európa-bajnokunk 2:13:15-tel, közel hat!!!! másodperccel úszott jobbat, mint a második helyezett Bolkvadze, Kristóf pedig a nyolcadik idővel került be a fináléba. Ott viszont már nem indultak el, hiszen az edzők és a szakmai stáb összeült az úszás után, és arra jutottak, hogy most fontosabb a hódmezővásárhelyi edzőtábor, így mindkét úszónk visszalépett a döntőtől.

Nem sokkal Dani után Bogi és a női 200 méter gyorsúszás következett. Az előfutamok során egyedül úszónknak sikerült kettő perc alatt leúszni a távot (1:59:78), így az első helyen jutott be a fináléba. Ott már kicsit kiélezettebb volt a küzdelem közte és Késely Alja között, de Bogi rá tudott tenni még egy lapáttal és új egyéni csúccsal, 1:57:61-gyel megnyerte a versenyt.

A teljes eredménylistát IDE kattintva tudják megtekinteni.

GRATULÁLUNK!

TÁMOGATÓ:

HEDO

Képek

Brandenburg, kajak-kenu Európa-bajnokság című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41