Dátum: 2018 december 10. (hétfő) | Judit

hírek

Visszavonul Gyurta Dániel!

Úszás szakosztály 2018-03-27 Megtekintések száma: 7059

A Komjádi uszodában tartott sajtóeseményen jelentette be Gyurta Dániel, hogy visszavonul az aktív sportolástól. A Londonban világcsúccsal győztes olimpia bajnok mellúszó háromszor nyert világbajnoki címet és hat éven át volt veretlen a 200 méteres mellúszásban.

Dani elmondta, hogy kegyetlenül nehéz volt meghoznia ezt a fájó döntést, mert bár az elmúlt 2 éve nem úgy sikerült, ahogyan azt szerette volna, de ő nem az a típus, aki bármit is felad, ő az utolsó leheletéig küzdött és küzd az élet minden területén a jövőben is! Mindent egybevetve azonban méltán lehet büszke pályafutására, hiszen 15 éves korától tartozott a nemzetközi élvonalba, és 6 évig senki nem tudta legyőzni őt a világon. Dani kiemelte, hogy nem az úszást, csupán a versenyzést engedi el, hiszen a víz és a medencék világa mindig az élete része marad: „Egész életem az úszásról szólt, gyerekkoromtól minden gondolatom az úszás, a versenyek körül forgott. Az úszás volt a Nap és én a bolygó.” – mondta a meghatódva sokak kedvenc sportolója. Gyurta köszönetet mondott, edzőinek, szponzorainak, egyesületeinek, a szövetségnek és a MOB-nak,az őt körülvevő csapatnak és külön kiemelte a legfontosabb segítőit, a szűk családját.

Az esemény megható pillanatokkal ért véget, hiszen az ország különböző pontjairól meghívott hét úszó palánta nem tudta milyen célból érkezik a Komjádi uszodába. Az olimpiai bajnok felkérte őket, hogy együtt ússzanak le 50 métert, és ezzel jelképesen átadta a stafétát a következő generációnak.

Gyurta Dániel 2004-ben, az athéni olimpián tűnt fel, ahol 15 évesen meglepetésszerű ezüstérmet szerzett 200 méteres mellúszásban. A sportoló életében ezt követően egy kisebb hullámvölgy következett, de 2009-ben, Rómában 1 századnyi különbséggel megnyerte a világbajnoki döntőt, majd 2011-ben és 2013-ban is megvédte címét. Kiválóan felépített taktikájáról és fantasztikus hajrájáról ismert úszó eközben élete legnagyobb sikerét érte el Londonban, ahol világcsúccsal lett a 200 méteres mellúszás olimpiai bajnoka. Sokan emlékeznek az akkor elhangzott ikonikus mondatára, amikor a döntőt követően úgy nyilatkozott: 15 millió magyart vitt a hátán azon a sorsdöntő 200 méteren. A háromszor is Az év sportolójának választott úszó 2015-ben a kazanyi vb-n bronzérmet szerzett.

Gyurta Dániel sokoldalú úszóként a rövid pályán is rendkívül sikeres volt, többek között 2 világbajnoki arany és több világcsúcs felállítása is fűződik a nevéhez. A sportolót az UNESCO Fair Play díjjal is jutalmazta, miután a londoni olimpiát követően elvitte érme egy másolatát a játékok előtt elhunyt norvég úszó barátja, Alexander Dale Oen családjának. Dani érdemei elismeréseként megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét, a Magyar  Köztársasági Érdemrend lovagkesztjét és a tiszti keresztet is. Az olimpiai bajnok 2013 óta volt az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) tagja, majd 2016-ban, a riói játékokon, a NOB sportolói Bizottságának tagjává választották, így NOB tagként komoly sportdiplomáciai feladatok is várnak rá a jövőben. 

Képek

Atlétika sportnap az UTE-ben! című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41