Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

BALATON-ÚSZÁS A GYERMEKÉRT!

Kapás Boglárka vagyok, olimpiai bronzérmes, világbajnok, hatszoros Európa-bajnok úszó és egy rendhagyó „Balaton úszásra” készülök: Nem átúszom, hanem körbe úszom mindannyiunk kedvenc tavát! 235 km egy versenymedencében 3 hét alatt. Kampányommal azokra a gyerekekre szeretném felhívni a figyelmet, akik világszerte küzdenek a tiszta víz hiányával. 

Szerencsés vagyok, és azt mondhatom, hogy a második otthonom a víz, azonban a világon mintegy 2,1 milliárd embernek nincs hozzáférése tiszta vízforrásokhoz. Ezzel a kampánnyal azokra a gyerekekre szeretném felhívni a figyelmet, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük az ivóvíz hiányával. Számos afrikai országban a gyerekek akár napi 8 órát is azzal töltenek, hogy a maguk és családjuk számára ivóvizet szerezzenek. Ezáltal nem csak kimaradnak az iskolából, de sokszor veszélybe sodorják saját épségüket is. Összesen 4700 alkalommal kell fordulnom az 50 méteres medencében, hogy teljesítsem a 235 kilométert. Hat-hét kilométer úszás egy edzés adagom, ami nagyjából 70 kilométert jelent hetente. A sok fordulóhoz természetesen jó monotóniatűrés kell.

Amíg iskolába jártam, a víz alatt verseket magoltam, memorizáltam, zenét hallgattam, hogy könnyebben motiváljam magam, de az a leggyakoribb, hogy összpontosítok, maximálisan magamra és a vízre koncentrálok. Az Uniceffel közös challange-m ideje alatt ezekkel a nehéz sorsú gyerekek történeteivel a szívemben fogok megküzdeni minden egyes kilométerért és a befolyt összegért. Világszerte az ötévesnél fiatalabb gyermekek halálozásának egyik legfőbb oka a nem megfelelő minőségű víz, illetve a csatornázás hiánya miatt terjedő fertőzések. Közvetve és közvetlenül naponta mintegy 700 gyermek hal meg azért, mert nem jutnak ivóvízhez. Az UNICEF már több mint 2 milliárd ember számára biztosította a tiszta vízhez való stabil hozzáférést. A szervezet a partnereivel kutakat fúr, dolgozik a vízellátás és a higiénikus szennyvízelvezetés javításáért, mobil víztartályokkal, vízhordó eszközökkel látja el a közösségeket. Textilszűrőkkel, víztisztító-rendszerekkel és víztisztító-tablettákkal küzd azért, hogy a nélkülözők mielőbb biztonságos ivóvízhez juthassanak. 235 kilométer = 235 ezer forint Támogass célom elérésben és az ADOMÁNYOZOK gombra kattintva járulj hozzá az UNICEF munkájához, hogy minden gyermeknek jusson tiszta víz! Gyűjtsünk össze közösen 235 ezer forintot!

Köszönöm! Bogi

még nem késő,  - üzeni Kapás Bogi - hogy mellém álljatok és az UNICEF-nek felajánlott adományotokkal támogassatok a célom elérésében. Velem tartatok?

TÁMOGATÓ:

HEDO

Képek

I.Farsangi Teremtorna - 2019.február 9. című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41