UTE Kiállítás című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 június 4. (vasárnap) | Bulcsú
– Fontosnak érzem, hogy a családok összetartsanak, egymást tiszteljük és megbecsüljük. Másrészt nagy hatással volt rám Antal János atya, aki a Veres Péter Gimnáziumban etikaórán nevelt bennünket. Nagyon szerette a fiatalokat, és ők is viszont. Megértette őket, minden témában jártas volt – indokolta Gyurta Dániel, miért vállalta a védnökséget a Kattárs Napok rendezvénysorozatán.
Gyerekkorában a Komjádi Béla uszodába került, ahol egy medencében úszhatott Rózsa Norberttel, Czene Attilával, ott dőlt el minden a pályafutásával kapcsolatban.
– A példa a fontos. Amilyen példát látnak a gyerekek, azt követik, legyen az jó vagy rossz – fogalmaz a bajnok a Magyar Kurírnak adott interjújában.